Sőtér Sarolta Éva

"Talán eljön a pillanat, mikor elmondhatod, hogy az egészet akartad. Az egészet, az igazit, nem a pótlékot, a hasonlót, a mellékeset: az egészet, a boldogságot és az igazat, az igazságot, akármilyen félelmes és földközeli. Nem akartál az élet helyett valamit, ami csak hasonlít az életre." 

(Márai Sándor)

Röviden:

2007 óta Pilates tanárként figyelem a test apró rezdüléseit és stabilitásra való törekvését. 2010 óta (2016-tól Barna öves) Nia trénerként használom magamon, illetve osztom meg a Tánc gyógyító és tisztító erejét. 2012 óta Család és Lélekállítóként, majd mostanra Bach Virágterapia tanácsadóként is olvasom a Lélek jelzéseit.

Találkozhattunk az Everness Fesztiválon is, ahol évek óta rendszeresen tartok Niát, 2018-ban pedig már családállítás előadás és workshop megtartására meghívást kaptam. Csodálatos alkalmak voltak.

Kicsit bővebben...

2006-ban ejtett rabul a tudatos testmozgás, így először Pilates tanításával kezdtem el foglalkozni, majd hamarosan megérintett a NIA varázslata is, és 2010-ben megszereztem az első NIA tréneri fokozatomat, 2019-ben pedig fekete öves Nia tanár lettem. A szerelem nem kopik, folyamatosan tanulom és tanítom ezt a magával ragadó mozgásformát. Mióta az életem része, egészen más minőségben létezem a hétköznapokban is - egyszerűen könnyebb és szabadabb minden.

A tudatos mozgásformák kiválóan oldják az érzelmi blokkokat és tisztítják az elmét, azonban néha szükség van egy kis plusz megértésre és/vagy külső segítségre. Így jutottam el a Család és Lélekállításhoz és a Bach virágterápiához először a saját elakadásaim kapcsán "ügyfélként", majd később terapeutaként is.

Végül, de nem utolsó sorban (sőt, időben legkorábban) a Kronobiológia adta meg mindehhez az alapokat. Meglehetősen nagy ellenállással fogadtam a saját elemzésemet, de aztán amikor az infók beépültek és elkezdtek életemben megnyílni a kapuk, valamint az akadályok helyett lehetőségek érkeztek, letettem a voksom ez a rendszer mellett is.

Rólam - másoktól:

"Saci nem előad, nem meggyőz, hanem beszélget, kapcsolódik, lehetőségeket kínál. Teret ad az átélés lehetőségének ami magával hozza a megoldást és megértést is. Az út, amit kínál rendhagyó módon több szinten szólít meg minket. Ösztönös és tudatos átélésre is buzdít egyszerre.

Eszköztára változatos és inspiráló. Könnyű szerrel alakít ki olyan légkört, hogy vadidegen emberek is oldottá váljanak, kapcsolódni tudjanak egymáshoz.

Amiért elmentem hozzá, az volt, hogy úgy éreztem keresek valamit, mert nincs minden rendben, de nem tudtam megfogalmazni, mi is az pontosan. Azt hiszem, keresem a tanulságokat, amik rávilágítanak egy-egy miértre életem során. Jelenleg azt érzem, hogy a múlt is fölülírható, és átértékelhető. Lehetőségünk van arra, hogy feloldjuk saját negatív élményeinket, érzéseinket, viszonyulásunkat, és akkor meglepő módon ugyanazt a történetet képesek leszünk újra átélni akár úgy, hogy az eddigi gátak helyett a támogatást tapasztaljuk meg. Aki keres az talál. 

Nagyon köszönöm, hogy rálátást biztosítottál, átélést, átértékelést és olyan oldásokat, amikből erőt meríthetek!"

Szakirányú végzettségek - mozgás:

2007. Pilates oktatói diploma - Body Arts and Science International

Az úgy volt... derékfájás, vállfájás, már az elviselhetetlen szinten. Nem tudtam hason feküdni, nem tudtam a táskát magamon elviselni és segítséget kerestem. Így jutottam el a Pilateshez. 2005-ben kezdtem meg a gyakorlást, heti két alkalommal jártam egyéni órára, majd annyira megszerettem a módszert magát, hogy amikor lehetőség nyílt arra, hogy oktatói szinten megtanuljam, egy percet sem gondolkoztam. 

2008-2009. Alternatív mozgás és masszázsterapeuta képzés

A Pilates egy egészen új irányba indított, így mennem kellett tovább. Persze ez a fajta tanulás az, amire egész életemben vágytam: igazából önmagamért és valóban a saját magam örömére. Elmerülve az ősi mozgásformákban (tai chi, chi kung, jóga) és masszázsokban (alaposabban a kínai, de nagy vonalakban mindegyikbe belekóstolva) még erősebb kötődés alakult ki bennem a test/mozgások irányába. A tai chi finom áramlását ismertem fel a táncban - szerelem lett első látásra, így nem volt kérdés számomra, hogy ebbe az irányba kell tovább fejlődnöm.

2010. NIA - White belt tréner

Az újabb állomásom - kezdődik az utazás! Kívülről befelé, belülről kifelé, a testből a fejbe és vissza. A NIA a kellemes a hasznossal, a kötött és a szabad forma, a zene ritmusa és a szív dobbanása, a test szabadsága a lábak biztonságával, szóval a sok-sok ellentétes és szövetséges minőség egyben, az áramló energia maga. Nekem ezt jelenti és szívből ajánlom mindenkinek!

2013. NIA - Blue belt tréner

Három év után kellett az inspiráció, és megérkezett újra Helen Terry által. 

A tréning tökéletesen működött: minden, ami eddig valahogy érzés alapján bennem volt, tudatos szintre került és új dimenziók nyíltak. A zenehallhatás Nia gyakorlássá változott - jöttek az érzések, lépések, a gyakorlat összekapcsolódott a kreatív energiával.

2016. NIA -Brown belt tréner

Amit ezen a képzésen megtanultam: varázslatot hétköznapivá tenni (csak annyira, hogy tudjam: létezik és bármikor elérhetem). Az energiákat természetes módon kezelni. Biztonságos alapok mellett szárnyalni. Megtalálni és megtartani a középpontom. Mindezt mindenféle sallangtól és manírtól mentesen úgy, hogy közben teljesen megmaradok önmagam. Ezeket a csodákat átadni.

2018. SpineDance tréning

Egy újabb csodálatos fúzió: klasszikus és modern tánc a gerinctréning alapjaira fűzve. Az egész testem fellélegzett - a gyakorlás valóban táncba hívta a gerincoszlopomat, de megkímélte az ízületeket. Tökéletesen kerek új óratípust kaptam az Almásy Mozgásakadémiától. Köszönet érte!

2019. NIA - Black belt tréner

Minden, amire a Niában, a táncban és az életemben vágytam, az benne volt ebben a képzésben. Egy gyűrű mindenek felett - egy Öv, ami minden korábbi tudást aktivizál és szintetizál... 

    "Belső iránytűk" témához kapcsolódó tanulmányok - a fejlődés nem áll meg!
    ....ahogyan Ti haladtok előre, úgy nekem is kell...

    • 2003. Kazanlar Tarot tanfolyam
    • 2009-2010. Kineziológia tanfolyam
    • 2010. Kronobiológia tanfolyam
    • 2011. Spirituális választerápia tanfolyam
    • 2012-2013. Család és Lélekállító képzés
    • 2016-2017. Bach Virágterápia tanácsadó
    • 2019. Points Of You Felfedező tréning

    Mindez előtt/közben...

    Közel 15 éven keresztül multinacionális cégeknél (banki és IT szektor, rendszer- és folyamatszervezés, projektek, stb.), 5 éven át pályázatok, szervezetfejlesztés, képzés és még a maradék... Hála és köszönet minden munkahelyemnek, hogy most itt lehetek!

    Egyéb végzettség

    • 1993. Pesti Barnabás Szakközépiskola és Gimnázium - Élelmiszeripari gépésztechnikis
    • 2001. Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem –- Közigazgatás szak

    Sportmúlt

    Testnevelés tagozatos általános iskolába jártam, így gyerekkorom óta folyamatosan "mozgásban vagyok" (szertorna, kosárlabda, tánc). Középiskolai éveim alatt belekóstoltam a Jazz Balettbe -  azt hiszem ott pecsételődött meg a sorsom.